Szívek harca
2008.05.04. 10:13
Szívek harca!
6. fejezet: Most mit tegyek...?
A nap további részében Sakura csak ült az ajtónak támaszkodva és próbált rájönni szíve legbelsőbb titkaira, vágyaira, amit még vele sem oszt meg.
Hisz nem tudott dönteni nem tudta, hogy mi lesz, ha Sasuke is elhívja a bálba, nem tudja mit fog neki válaszolni, nem tudja mi lesz vele és Gaaraval.
Mire feleszmélt a gondolkozásból már elég késő volt, úgyhogy úgy döntött inkább elmegy aludni.
Reggel a nap első sugarai ébresztették Sakurát és a boldogan éneklo, csiripelő madarak. Kikászálódott az ágyból és első uta az ablakhoz vezette, kinyitotta majd egy mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből.
- Egy újabb nap. - Mondta kicsit bánatos hangon Sakura.
Majd hirtelen észbe kapott, hogy holnap lesz a bál és egy apróbb mosoly ült ki arcára.
- Úr isten már 7:30...elkések. - Állapította meg Sakura.
Gyorsan berohant a fürdőbe elvégezte szokásos dolgait majd villámsebességgel rohant az iskola fele, azonban útközben nekiment valakinek és szép nagyot esett pontosan a fenekére.
- Sajnálom az én hibám volt. - Kért bocsánatot a rózsaszín.
- Semmi baj gyere, segítek felállni. - És nyújtotta a kezét a rejtélyes idegen, akinek Sakura számára nagyon ismerős volt a hangja.
- Köszönöm. - És nyúlt a kéz után Sakura majd a fejét is felemelte és nagy meglepettségére Sasuke állt előtte.
- Látom megütötted a feneked, adjak rá egy puszit. XD - Húzta kaján vigyorra az arcár Sasuke.
- Te mit keresel itt? - Terelte el témát kicsit piruló arccal Sakura. Sasuke erre csak elégedetten mosolygott.
- Iskolába megyek. - Adta a választ Sasuke.
- Ja tényleg bocsi csak meglepődtem, hogy itt látlak.
- Itt lakok mondhatni szomszédok vagyunk. - mondta az Uchiha.
- Akkor szerintem menjünk, mielőtt elkésünk.
- Rendben. - Egyezett bele Sakura.
Útközben nem igazán beszélgettek, sőt szinte egész úton csenben voltak.
Elérték az osztályterem ajtaját.
- Szerinted elkéstünk. - Kérdezi félve Saku.
- Nem hiszem. - Mondta Sasuke.
Majd lenyomta a kilincset és elégedetten tapasztalta, hogy igaza van, mivel a tanár még nincs a láthatáron.
- Szia cica! - Lépett oda Sakurához Gaara majd egy szenvedélyes csókba forrtak össze.
- Szia! - Üdvözölte kicsit késve kedvesét Saku.
A két fiú csak egy szúrós pillantást vetett egymásra majd ment mindenki a helyére, mert időközben bejött a tanár.
- Na gyerekek, mint tudjátok holnap lesz a Szent Iván Éji bál, tehát remélem, hogy már minden fiú elhívott egy lányt, vagy ha nem akkor még ma megteheti. - Mosolygott elégedettem a nő, amikor meglátta tanítványai arcán a kis pírt.
- Sakura! Kitaláltátok Hinatával, hogy hol legyen a bál? - Kérdezte a tanárnő.
- Igen tanárnő! Arra gondoltunk, hogy legyen a parkban, mert minden évben fedettéi volt és most legyen szabad téri és a park megfelelő, hisz gyönyörű és este még szebb. - Adta a választ Sakura meg se várva a tanárnő kérdését.
- Rendben szerintem is megfelelő hely a bál számára. - Egyezett bele a nő.
- Ha mindent megbeszéltünk akkor kezdhetjük is a matek órát.
A diákok szerencséjére, ahogy ezt kimondta az osztályfőnök úgy ki is, csöngettek.
- Szerencsétek van. - Mondta mosolyogva a nő.
- Hinata beszélhetnék veled? - Kérdezte Naruto.
- Persze mond csak.
- Hát tudod…izé…tehát…eljönnél velem a bálba? - Dadogott Naruto.
- Igen. - Adta a határozott választ a kicsit pirulós Hinata.
- Ez remek. - Ugrált fel s alá Naru.
- Sakura eljössz velem a bálba? - Kérdezte egy idegen hang Sakurától majd, megérinti a vállát, ugyanis háttal volt a titokzatos kérőnek.
*Ez a hang ma már másodszorra…vajon ki lehet?*- Gondolatiból a fiú húzta vissza.
- Na? - Türelmetlenkedett a fiú.
Sakura megfordult és a meglepetéstől egy hang se jött ki a száján.
A fiú ezt látva megismételte a kérdését.
- Sakura eljössz velem a bálba?
- El, elmegyek veled Sasuke. - Adta a határozottnak tűnő választ Saku.
A fiú kicsit meglepődött de az arcán megjelent egy elégedett mosoly.
Sasuke olyan közelment a lányhoz amilyen közel csak tudott majd a fülébe súgta.
- Nem bánod meg és 7-re érted megyek.
Majd elsétált. Sakura elképed nézett maga elé és ezek a gondolatok jártak a fejében
*Mit tettem? Mért mondtam igent? És Gaara? Ha ezt megtudja…*
De gondolatmenetét nem tudta befejezni mivel valaki hátulról átkarolt a derekánál és az egyik kezével egy rózsát nyújtott előre a lánynak.
- A világ legszebb lánya megtisztelne azzal, hogy eljön velem a bálba? - Kérdezte Gaara miközben Sakura elvette a rózsát és beleszippantott egy jó mélyet.
- Persze. - Mondta mosolyogva Saku.
- Remek akkor 7-re érted megyek majd mielőtt elment, volna egy csókot, nyomot szerelme szájára.
Úr isten….most mit tettem? Mit tegyek? Nem mehetek egyszerre mind a kettővel a bálba…Vagy talán mégis… - Gondolkodott magában Sakura majd egy sejtelmes mosolyra húzta a száját.
|