Sakura még mindig csak állt a pad előtt és a szórólapot vizslatta, míg őt két szempár nézte.
Majd Saku érzett valamit érezte, hogy valaki figyeli az ‘idegen’ megijedt így elrejtőzött az egyik fa takarásába de még így is látta a lányt.
A rózsaszín hirtelen ötlettol vezérelve újra beszédre nyitotta a száját az ‘idegen’ meg izgatottan várta hogy vajon mit mondd a lány.
- Sasuke…nem várhatok rád örökre…nem lehetek boldogtalan örökre…és Sai? Mi lesz Saival? Hisz szeret…nem tehetem ezt vele…ő nekem a mindenem…az egyetlen ember, aki teljes szívéből szeret…Sajnálom de…- És itt fogta az esküvőjét hirdető papírt és visszaragasztotta oda ahonnan lefújta a szél.
- De…nem várhatok rád tovább… - Majd egy könnycsepp gurult végig bársonyos fehér porcelán arcán.
Sakura elindult haza nehogy Sai észrevegye, hogy elment és hogy ne kezdjen el aggódni érte.
Eközben egy feketehajú fiú megtörve csúszik le ülohelyzetbe a fának támaszkodva fejét és arcát kezébe temetve.
Majd pár perc után odament ahhoz az oszlophoz ahova Sakura kiragasztotta a cetlit.
- Nem…ez nem lehet…nem mehet férjhez…pont, most amikor visszajöttem…amikor visszajöttem miatta. - Miután kimondta ezeket felvillantak Sharingan szemei és letépte az esküvőről szóló hirdetést.
Sakura visszaért a lakásba majd visszafeküdt az ágyba de nem tudott aludni úgy döntött, hogy inkább visszamegy sétálni, hisz ha teljes mértékben ki akarja verni a fejéből Sasukét, akkor szüksége lesz a friss levegőre. Írt Sainak egy levelet hogy nehogy aggódjon, ha véletlen felébredne.
“ELMENTEM SÉTÁLNI TÚL IZGATOTT VAGYOK, NEM TUDOK ALUDNI, MAJD JÖVÖK, NE IZGULJ!
PUSZI: SAKURA” - Hazudta a levélben Sakura.
Sakura nem akart visszamenni a padhoz nem akart újra emlékezni már soha többé nem akart de sajnos emlékezett és még fog is ameddig csak él.
Hirtelen ötlettol vezérelve lefordult az egyik kis ösvényen nem tudta mért megy arra csak egyszerűen lába, irányította nem is sejtve, hogy azok a lábak még milyen galibát és fájdalmat fognak okozni.
Valahol messze vagy talán nem is olyan messze egy fiú egy patak partján ül és gondolkozik.
- Mért? Mért kellett itt hagynom? Hisz már akkor is szerettem…de nem értette volna, meg hogy csak féltettem Itachitól. Hisz ha a bátyám megtudta volna, hogy van egy személy, akit teljes szívemből szeretek akkor mindent elkövettet, volna annak érdekében, hogy megölje őt…és ha meghaltál volna…ha meghaltál volna Sakura akkor én azt nem éltem, volna túl. - Elcsuklott Sasuke hangja az utolsó szavaknál.
Sakura messziről látott egy kis patakot, amikor közelebb ment megdöbbenve tapasztalja, hogy van valaki, ott nem tudja, ki nem látja, mert elég sötét van és háttal is, van neki a rejtélyes idegen.
Sakura egészen a háta mögé megy, majd megszólítja.
- Szia! Leülhetek melléd? - Köszön neki majd kellemes hangon megszólalva, kérdezte.
Sasukénak elkerekedtek a szemei a hang hallatán, hisz oly ismerős volt neki már rég nem hallotta ezt a hangot, de mégis…
Sasuke inkább fogta magát és gyorsan felpattant, hogy megtudja ki is az, akinek oly ismerős a hangja.
Mikor megfordult Sakura majdnem elájult és hirtelen nem tudott mit tenni ellene elkezdett folyni a könnye nem sírt csak egyszerűen pár halk könnycsepp végig szántott az arcát, míg végül először Sasuke ébredt fel a sokkból és megszólalt.
- Jó téged újra látni. Gyönyörű vagy. - Mondta szomorú hangon miközben végig a smaragd szemekbe nézett.
- Sasuke…Mért? Mért vagy itt? Mért csak most jöttél? És mért kellett újra visszajönnöd? Mért pont most? - Fakadt ki a lányból minden egyszerre.
AJÁNLOM AZ OLDALT
