Konoha falujára leszállt az este már mindenki aludt kivéve egy lányt Sakurát.
Sakura csak az ablakpárkányon ült és gondolkozott rózsaszín hosszú haja vállára omlott smaragd zöld szemeiből áradt a fájdalom hisz szerelme elhagyta pont 5 éve.
5 évvel ezelőtt ezen az éjszakán lerombolták az összes álmát, összetörték a szívét és attól a naptól fogva többet nem mosolygott nem tudott semminek sem örülni csak egyfolytában arra gondolt, hogy nem tudta itt tartani szerelmét és elhagyta őt az egyetlen személy, akit valaha is szerettet.
Csak ült a párkányon és arra gondolt, hogy vajon ő most mit csinál?
Vajon boldog? Vajon tudná szeretni őt 5 évvel később? Vajon gondol rá egyáltalán?
Gondolkodása közben csak bámult a semmibe hol a gyönyörűen világító holdat hol azt a személyt, aki az ágyban aludt.
Majd lenézett kezére és a gyűrűsujján, lévő gyűrűn végig simította ujjait, s közben azt mondta: - Ő nem ezt érdemli neki boldognak, kell lennie de, ez velem nem fog menni én sajnos nem őt szeretem. - És ebben a pillanatban egy könnycsepp gördül végig a lány arcán.
*Sai…mért nem tudlak inkább téged szeretni? hisz te olyan kedves vagy velem segítesz, ha szükségem van rád mindig ott, vagy ha vigaszra vágyom te vagy az első aki észre veszi ha valami bajom van te vagy az első akinek feltűnik ha rosszkedvem van te segítesz ha bajban vagyok te vigasztalsz ha sírok és te ölelsz ha ölelésre vágyom…és nem ő* - Gondolta Sakura majd letörölte könnyeit és hirtelen ölttol vezérelve felöltözött és kiment sétálni friss levegőre volt szüksége.
Kiérve a házból lába önkénytelenül is egy bizonyos padhoz vezették ahhoz a padhoz ahol 5 évvel ezelőtt a fiú, itt hagyta.
Mikor odaért először csak állt előtte fürkészte szemeivel majd hirtelen, kinyújtotta kezét és remegő újjakkal simított végig a padon.
Ennél a cselekedetnél újabb és újabb könnyek pottyantak ki smaragd szemeiből.
Majd leült a padra és csak ült és ült mintha várna valakit titkon várt is de, tudta az, akit ő vár soha már soha többé nem jön vissza.
Hirtelen egy papírt fújt a szél a lábaihoz felvetté és elkezdte olvasni:
“ÖRÖMMEL JELENTEM BE
SAI ÉS SAKURA HARUNO JÚNIUS. 15-ÉN ÖSSZEKÖTIK ÉLETÜKET A
KONOHAI TEMPLOMBAN.
VÁRUNK MINDEN KEDVES LAKOST A CEREMÓNIÁRA!”
Sakura mikor végig olvasta a szórólapot, ami ellepte az egész falút csak arra gondolt csak az járt a fejében, hogy ezt nem teheti, meg vele nem hagyhatja cserben Sait még akkor, sem ha nem szereti, hisz mindig szíthatott a fiúra igaz ez most kicsit más, mert itt egy esküvőről van szó és ezzel együtt az egész életükrol.
Majd kezeit leengedte térdeire benne a szórólappal és felnézett a holdra, sokáig fürkészte majd csak az éjszakba kiáltva de, mégsem kiáltva hisz csak ő hallotta, azt kérdezte, hogy: - Visszajössz még…? - Hangja szomorú és fájdalmas volt de egyben határozott is majd sok-sok év után először az arcára erőltetett egy mosolyt de ez nem az az igazi szívből jövő mosoly volt, hanem a fájó.
Fájó, mert fájt a szív majd a holdra nézve ezeket, a sorokat mondta:
“GYŰLÖLÖM A SZAVAIDAT, A HAJADAT, S MIT ÉRZEL
GYÜLÖLÖM AHOGY VEZETSZ, AZT IS AHOGY NÉZEL
GYŰLÖLÖM CIPŐDET, S HA ÁTJÁR TEKINTETED TŐRE
GYŰLÖLÖETEM OLY HEVES, HOGY RÍMET HÁNYOK TŐLE.
GYŰLÖLÖM, HA HAZUDSZ, AZT IS HA NEM
HA MIATTAD NEVETEK, VAGY HA KÖNNYES LESZ A SZEMEM.
GYŰLÖLÖM, HA NEM HÍVSZ FEL, HA NEM NÉZEL FELÉM,
ÉS GYŰLÖLÖM, HOGY NEM GYŰLÖLLEK, CSEPPET SEM, SZEMERNYIT
SEM, NEM GYŰLÖLLEK ÉN. “
Szeretlek Sasuke…. - Mondta Sakura már elhalkuló hanggal de, ha tudta volna, hogy ezt nem csak ő a hold és a csillagok hallották, hanem még valaki még egy személy kinek először rosszul majd jól estek a lány szavai de legbelül az ‘idegen’ is szomorú volt…
AJÁNLOM AZ OLDALT
